Thursday, July 5, 2012

Nyári haul!


Sziasztok, már rég nem volt haul bejegyzés ennek az oka, hogy nem igen vettem semmi említésre méltót, ha pedig mégis akkor arról inkább tesztet írtam!

De most úgy gondoltam, hogy megosztom veletek az örömömet, mert vettem egy telitalpú királykék szandit :)

A napokban nézelődtem az árkádban, és befutottam egy két cipős üzletben, és a deichmanban megpillantottam ezt a darabot, felpróbáltam és nagyon kényelmes volt! De nem vettem meg, hazamentem átgondoltam, neten megnézegettem a képeket róla, megmutattam S-nek (neki is tetszik) elképzeltem, hogy milyen jól nézne ki egy lenge fehér ruhával :)!

Másnap elmentem érte és féltem, hogy már nem lesz a méretemben, de volt sőt még 39-es is mert sokat vacilláltam, mert a 8-as egy picit kicsi de a 9-es meg nagy, ezért inkább a kisebb mellett döntöttem, egy kicsit úgy is tágul és tökéletes lesz :)

Közben még a rossmannba és a dm-be is be kellett néznem, de csak apróságokért, az egész nem sokkal volt több mint egy ezres :) büszke is vagyok magamra!


Imádom a cipőt :) a többire pedig szükség volt (nah jó a lakkra nem)



Tehát ez lenne az a bizonyos cipő

Deichmanben vettem saját termékük, catwalk márkájú, meglepően nehéz, de felvéve kényelmes és nem jelent gondot, tetszik, hogy narancssárgával van kombinálva :) Első használat alatt a megszokott módon kitörte a lábujjamon a bőrt, de ezt betudom annak, hogy új :) mert a másik is egy két hét alatt bejáródott!

No comments:

Post a Comment